Hírek, információk - Kirándulás a Somlóra


Kirándulás a Somlóra2019. október 13.

Október 12-én szombaton az iskolai DSE keretein belül Eredicsné Mayer Éva tanárnő és Eredics Attila tanár úr szervezésében túrázni indultunk a Somlóra. A hűvös, ködös reggel ellenére csapatunk vidáman indult útnak. A rövid buszút után elindultunk, hogy meghódítsuk a hegyet. Útközben rengeteg érdekes növényt figyelhettünk meg, betekintést nyerhettünk a túrázás szabályaiba is. Hű kísérőként velünk tartott egy jámbor kutya is, aki egészen az első állomásunkig, a várig elkísért minket. A várból a köd ellenére csodás panoráma nyílt a környező településekre, a tájra. Rengeteg képet készítettünk, és együtt bejártuk a várromot. A vártól a kilátóig egy rövid út vezetett, amely közben fát is gyűjtöttünk a tábortűzhöz, nyárskészítéshez. Felüdülés volt megérkezni a kilátóhoz, ahol megtanultunk nyársat készíteni, sütögettünk, majd számháborúztunk, fociztunk. Az itt töltött napsütéses délután gyorsan elrepült, és már indulnunk is kellett haza. A lefelé vezető út sokkal meredekebb volt, így egymásra vigyázva, óvatosan sétáltunk lefelé. A buszra felszállva mindenki fáradtan dőlt hátra az ülésén, és pihente ki a nap fáradalmait. Rengeteg új ismerettel, történettel tértünk haza. Otthon mindenki örömmel mesélte a családjának az itt szerzett élményeit. Mindenkinek szívből ajánlom, hogy tegyen egy kirándulást a Somlóra, hiszen sok új, érdekes tapasztalatot gyűjthet egy ilyen túra alkalmával. Köszönjük a szervezőknek a felejthetetlen élményt.

Müller Kamilla 8.a

Kapcsolódó képgaléria

Vissza az előző oldalra
english magyar deutsch english