Bemutatkozás

Bemutatkozás

A Nádasdy Tamás Általános Iskola Sárvár egyik legszebb helyén csöndes nyugodt környezetben található. Északról az Alkotmány útra, déli része a város szabadidőpartjára, a Csónakázó tavakra tekint. Nyitott a természet felé, természetes határa a Gyöngyös patak. 1975-ben épült a gyorsan emelkedő lélekszámú városlakók gyermekei számára. Ma a város és Vas megye egyik elismert oktatási színhelye.

Iskolánk 8 évfolyamos alapképzést adó intézmény. Jelenleg 19 osztályban több mint 450 gyermek tölti napjait falai között. Feladatunk az általános műveltséget alapozó felkészítés a középfokú képzés számára. Továbbtanuló diákjaink a város és megye középiskoláiban megállják helyüket.

Pedagógiai programunkban nevelőtestületünk az alábbi fő elveket hirdeti és vallja. A nálunk tanuló és végzett diákok legyenek műveltek és humánusak. Tiszteljék a hagyományokat, becsüljék a demokráciát, szeressék hazájukat. Éljenek egészségesen. Megszerzett tudásuk tegye őket boldoggá, sikeres felnőtté.

Képzési rendszerünkről

A tanulmányaikat kezdő diákjaink a pedagógiai programunkban leírt feladat és követelményrendszer alapján végzik. Az alsó tagozatos tanulóink életét az osztálytanítók szervezik a napközis nevelőkkel együtt. Barátságos, ízlésesen díszített osztálytermekben történik a tanítás-tanulás folyamata.

Olvasási és írástanulási módszerként a hagyományos szótagoló technikát alkalmazzuk. Iskolánk első osztálytól magas szintű testnevelés oktatási képzést folytat. A beiratkozó gyermek tanulmányait bármelyik osztályban kezdheti. Napközi otthonban a délutáni ellátást biztosítjuk. Feladatuk a délelőtti tananyag megértetése. Szabadidős tevékenységeket is szervezünk, sport, játék, kulturális és kézműves foglalkozásokat. Nagy hangsúlyt fektetnek nevelőink a környezettudatosságra, az olvasóvá nevelésre. Foglalkozások sokaságát szervezik a város különböző helyszíneire, például a Nádasdy-várba, az arborétumba.

Felső tagozaton tanulóink német és angol nyelv tanulása közül választhatnak. A kompetencia alapú oktatás fontosságát nevelőtestületünk elismeri, törekedünk arra, hogy tanítványaink egyre jobb eredményeket érjenek el.
Iskolai hagyományrendszerünk kiépült, újabbakkal bővítjük. A projectnapok és hetek beépülnek tantervünkbe.

Alapítványaink a Talentum és Kincskereső segíti a tehetséges gyerekek további fejlődését, kulturált szabadidős tevékenységét.

A Nádasdy Diáksport Egyesület szerteágazó sporttevékenységével az egészséges életmódra nevel. A délutáni- és egyéb sportfoglalkozások közösségformáló erejűek.

Története

Az 1970-es évek elején Sárvár gyorsan fejlődő ipari településsé vált. A gyárakba ingázók nagy része a városban szándékozott letelepedni. A település déli részén új lakótelep emelkedett ki a Gyöngyös melletti beépítetlen területen. Ennek tengelyévé vált a mai Alkotmány út. A lakosság lélekszáma rohamosan nőtt. Ugrásszerűen megemelkedett az iskolaköteles gyerekek száma is. A város akkori két általános iskolája már „megtelt”, áttértek a „kétműszakos” oktatásra.

Szükségessé vált egy új általános iskola felépítése, hogy elkészülte után tehermentesítse a meglévő két iskolát. A választás az intézmény helyére az új lakótelep szélére esett. A kijelölt helyet északról az Alkotmány út, délről félkörívesen a Gyöngyös patak fogta közre.

Az épületkomplexum első része 1975-ben épült fel, majd tovább bővült 1977-ben. 1978-ban elkészült a városi sportfeladatokat ellátó sportcsarnok is.

Az iskola szervezésekor a tanulók az Entzbruder és Gárdonyi általános iskolákból kerültek át, ugyanúgy a pedagógusok többsége is. A kezdetnél 301 tanuló, 12 főállású, továbbá 8 óraadó nevelő kezdte el a munkát.

Az iskola elhelyezése szerencsés volt, hiszen csodálatos környezet veszi körül. Közvetlenül a Gyöngyös patak jobb partján található a városi szabadidőpark, Csónakázótó, a KRESZ gyakorló pálya, játszóterek és sportpályák. Ezek közelségét diákjaink minden időszakban kihasználják sport és szabadidős tevékenységeikhez.

Az épületben 24 tanterem található, ebből 5 szaktanterem és több kisebb tanterem a csoportbontásokhoz. Ezenkívül jól felszerelt könyvtár, logopédiai foglalkoztató, orvosi vizsgáló és büfé is van.

A sportórákhoz a helyet a 24 x 42 m-es hatalmas sportcsarnok biztosítja, öltözőkkel, kiegészítő helyiségekkel. Három ebédlőnk 160 gyermek étkezését biztosítja egyidejűleg. Széles, tágas folyosók, kényelmes biztonságos lépcsőházak biztosítják a teret a szünetek közti szabadidőhöz és közlekedéshez.

Az épület mögötti terület nagy része parkosított. Udvarunk alkalmas szabadtéri foglalkozások, tanórák, ünnepélyek tartására, pihenésre, kulturált időtöltésre. Jelenleg e nagy értékű épület és terület, kerítéssel nem védett.

Az iskola első nevéről az IS/1975. számú tanácshatározat döntött. „Alkotmány utcai Általános Iskola” nevet kaptuk, majd városunk alsó és középfokú oktatási intézményeit követve, helységhez kötődő és országosan ismert Urbán Ernő nevét vettük fel 1982. szeptember 1-től.

A rendszerváltást követően újabb névváltozás következett. Olyan nevet választottunk, amely mentes a politikai ideológiától. Így 1991-től iskolánk Nádasdy Tamás nevét vette fel. Névadónk szellemi öröksége, kulturális hagyatéka nemcsak településünk, hanem az egész nemzetünk számára érték.

Névadónk

Nádasdi és fogarasföldi báró
Nádasdy Tamás (1498 – Egervár, 1562)

A dunántúli eredetű Nádasdyak nevüket a Vas megyei Nádasd faluból származtatták, ahol a család a XVII. századig volt birtokos. A magyar királyság elkötelezett hívei voltak, de a XV. század végétől familiárisai egy-egy nagyúri családnak. Emiatt aktívan be tudtak kapcsolódni a megye politikai életébe és többen az alispáni rangig jutottak.

Rendkívül fontosnak tartották a tanulást. Nádasdy Tamás először Grazban majd Bécsben tanult, nagybátyja jóvoltából pedig Itáliában képezte magát egyetemen. Hazatérve nemzedéke egyik legképzettebb személye lett, humanista műveltséggel és életszemlélettel, kifinomult politikai kultúrával. 1523-ban már a királyi kancellárián szolgál II. Lajos udvarában. Mohács után Mária királyné egyik bizalmasa, és Ferdinánd szolgálatába áll. 1529-ben Budánál fogságba esik és „kénytelen átállni” János királyhoz. Itt is élvezi a király bizalmát. Társadalmi felemelkedését házasságának köszönheti, hiszen választottját, Kanizsai Orsolyát János király fiúsítja, így 1533-ban roppant vagyon birtokába jut. Hét vár, több mezőváros és közel 150 jobbágyfalu birtokosává válik. Szerencséje továbbra is megmarad, mert a következő évben Ferdinánd király is elismeri Orsikát. Ezután régi-új királyával óvatos politikát folytat, de Ferdinánd megbocsát neki. Politikai karrierje tovább szárnyalt. Vas megye főispánja (1534), horvát bán (1537), országbíró (1540) országos főkapitány, majd a legnagyobb siker 1554-ben már báróként éri, az ország nádora lesz, amely tisztet haláláig tölti be (1562). Mint nádor, a király távollétében ő a helytartó, a főparancsnok, főbíró, valamint a Magyar Tanács feje. Közvetít a király és a rendek között.

Házasságkötése után lakhelye kezdetben Kanizsa volt, de itt nem érezte jól magát. A várnép, a familiárisok, sőt még felesége is éreztette vele alacsony származását, hogy ő csak „vendég a háznál”.

Új főúri lakhelyéül Sárvárt választotta magának. Megkezdte a Gyöngyös szabályozását, lecsapoltatta a környező mocsarakat, mesterséges tavakat, gyümölcsöst, vadaskertet hozott létre. Gyümölcsöseinek terméke eljutott a királyi udvar asztalára is. A várkastély építéséhez itáliai építőmestereket alkalmazott. Kezük nyomát őrzi a vár reneszánsz faragott kapubejárója, a kőkeretes ajtók és ablakok, továbbá a már zárttá tett boltíves kerengő is. 1540-ben költöznek a sárvári várba. Feleségét lenyűgözi az új vár, és leveleit úgy keltezi ezután „az kegyelmednek vára Sárvár”.

Nádasdy Tamás családjában hagyomány volt a tanulás, hiszen több „deák” jelzővel ellátott őse is volt. Testvérei közül nemcsak a fiúk, hanem leánytestvérei is tudtak írni-olvasni.

Nem véletlen, hogy lakóhelyén iskolát alapított, ahol tanított Dévai Bíró Mátyás és Sylvester János is. Főúri nyomdát alapított harmadikként Buda és Szeben után. A nyomda nem sok örömet szerzett neki, hiszen udvarában élő tudósai sokat vitatkoztak egymás között, ez elvonva figyelmét az országos politikától. Mégis nagy siker volt, hogy itt készült el Sylvester Grammatika Hungarolatinája (1539), ami az értelmiség szűk körének szólt, továbbá 1541-ben került kiadásra az első Magyarországon nyomtatott magyar nyelvű nyomtatvány az Új Testamentum. A Biblia terjedését ebben a korban még az akadályozta, hogy a jobbágyság írástudatlan volt. Később a nyomda lassú hanyatlásnak indult.

Sárvári várában gyakran megfordult Tinódi Lantos Sebestyén, akit udvarába fogadott. A vándor énekes, lantos, krónikás a korszak tudósítója volt. Híreket, eseményeket gyűjtött, vitt tovább és adott át hallgatóinak. Tinódi urát teljes mértékben támogatta, méltatta patrónusát és politikai nézeteit haláláig (1556).

Nádasdy világszemléletében a vallási türelmet hirdető humanista Erazmus hatása alatt állt, így védelmet és időlegesen otthont adott a protestantizmus magyar előkészítőinek. Szegedi Máté, fia első nevelője, ki a későbbi dunántúli evangélikus egyházi kerület első püspöke. Sokat időzött Sárváron Bornemissza Péter a 16. század legnagyobb prózaírója. Menedéket találtak nála a kor katolikus hiten maradt kiválóságai is, többek között Verancsics Antal humanista történetíró, és a tanult tudós orvos Szegedi Kőrös Gáspár is.

Összefoglalva, Nádasdy Tamás politikai pályára termett, kiváló tárgyaló volt, képes volt kompromisszumot kötni. Személyi varázsa által el tudta fogadtatni nézeteit vitapartnereivel. Jó volt a humora, kulturált művelt főúr volt. Mecénása volt a kor jeles tudósainak, művészeinek.
Társadalmi felemelkedése jó mintául szolgál akár a mai kor fiataljainak is, hiszen a tanulás, a megszerzett tudás, ha jó kezekbe kerül, azt meghálálja, és gazdáját a „csillagokig” repítheti. Egerváron hunyt el 1562-ben, végső nyughelye az ausztriai Léka város főterén álló templom altemploma, ahol együtt nyugszik egykori szeretteivel, családjával.

Kapcsolódó képek

Bemutatkozás

Bemutatkozás